Pályázatok
 
Közösségi alapítványok létrehozásának támogatása

A KözösALAPON a magyarországi közösségi alapítványok fejlődését hosszútávon támogató országos program, melyet a Civitalis Egyesület és a Gyökerek és Szárnyak Alapítvány együtt kezdeményezett.

A közösségi alapítvány egy adott közösség tagjai által, hosszú távú és folyamatos működésre létrehozott civil szervezet, amely elkötelezett az adott közösség fejlődésének átfogó támogatása mellett.

Olyan, legalább 3 magánszemélyből álló csoportok jelentkezését várják, akik közösségi alapítványt szándékoznak létrehozni és ehhez a KözösALAPON országos program szakmai és pénzügyi támogatását szeretnék igénybe venni.

Beadási határidő: 2015. február 20.

A pályázatról bővebben itt olvashat.
 


Főállású közösségszervezők kerestetnek – Pályázati felhívás

Az Open Society Initiative for Europe (OSIFE) vezetésével egy éves (+felkészítési idő) közösségszervező program indul. A program keretei között 10.000 főnél nagyobb városok közösségei és szervezői pályázhatnak szakmai felkészítésre és utánkövetésre, illetve a közösségszervező 12 havi bérére.

Beadási határidő: 2015. február 25.

A pályázatról bővebben itt lehet tájékozódni.



Visegrádi Alap 2015


A Nemzetközi Visegrádi Alap meghirdette 2015 évi pályázatait!
A következő kategóriákban lehet pályázni: kulturális együttműködés, tudományos eszmecserék és kutatások, oktatás, diákcsere, határokon átnyúló együttműködés, idegenforgalom ösztönzése.

Többféle beadási határidő van egyes témák szerint, a civil szervezetek számára érdekes Small Grant esetén 2015. március 1., illetve Standard Grant esetén 2015. március 15.

Bővebb információ a honlapon (http://visegradfund.org/) vagy az itt letölthető magyar nyelvű tájékoztatóban olvasható.
 


Megjelentek a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) 2015. évi pályázati felhívásai

A civil szervezetek működésükhöz, illetve szakmai programjaikhoz igényelhetnek támogatást öt kollégiumtól.

Beadási határidő (kiírás szerint változó): 2015.03.16. és 2015.03.24. között

Pályázati kiírások és útmutatók letölthetőek a NEA honlapjáról.
 


Családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatása


Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet pályázatot hirdet Családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatására.
Pályázhat gazdasági társaság, nonprofit betéti társaság, nonprofit korlátolt felelősségű társaság, nonprofit közkereseti társaság, nonprofit részvénytársaság, költségvetési szerv.

Beadási határidő: 2015. március 31.

Pályázati felhívás és útmutató itt tölthető le.
Oldal nyomtatása